2007.07.22. 17:57| Szerző: En3r6y52
Elkészítettem én is, a már megígért videót. Hát nem is volt olyan egyszerű, mint ahogy azt gondoltam. A 3. nekifutásra sikerült csak olyan felvételt csinálnom, amiről úgy gondolom, hogy talán van is értelme megosztani veletek.
Az első felvételen semmi nem látszik a hajamtól :). A fejem felett volt a kamera, és amikor a kamerát néztem nem láttam, hogy amikor festek és a figurához hajolok mindent kitakar a fejem :). A második felvételen pedig nagyon halkan és érthetetlenül motyogok.
A motyogás néha a 3. felvételen is előjön, de talán már nem annyira zavaró.
Mondok sok hülyeséget a felvételen ezt nézzétek el. :) Pl. pixel a pigment helyett.
Próbáltam gyorsan és magamhoz képest kevésbé tökölősen festeni. Ez valamilyen szinten az eredményen is látszik. Viszont ha úgy festek ahogy szoktam, akkor 500-600Mb-os filmet kellene készíteni, egy kis pár négyzetmilliméteres festésről :D.
Remélem a technika így is látható, és tudtam esetleg valami újat mutatni.
Tervezem majd még további videók készítését, de csak ha már nem lesz ilyen dög meleg.

Lehet, hogy a videón nem lehet érteni milyen festékeket használok, ezért felsorolom itt őket.
Az alapéteg a (VGC) Dwarf Skin-je. Majd ezt kevertem (GW) Elf Flesh-el, és végül (VMC) Ivory-val. A bemosáshoz (VMC) Red-et használtam.

Akkor jöjjön a videó. Innen tölthetitek le (100MB!).

És akkor itt vannak a videón ígért köztes képek, amiket sajnos nem tudtam rendesen lépésről lépésre megcsinálni, az akku lemerülése miatt.
 


Első képek az alapszín felvitele:



Az első réteg utáni kép (sajnos itt már csak egy sikerült, mert a másodiknál merült le a gép):



És akkor a kész lábról 3 kép:

 |   | 4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sonko 2007.07.23. 12:16:28

Azta, de ügyes kezed van, a levegőben "lesatírozod" úgy, hogy nem megy mellé. A wet palette hogyan készült ? Így, a videón nagyon célszerű eszköznek tűnik.

Még sok ilyen videót kérünk :)

En3r6y52 · http://www.mini-world.hu 2007.07.23. 12:44:50

Tényleg célszerű, főleg ilyen melegben. Bár ahogy a videón is mondtam, ebben a melegben még a wet palette-n is megszáradt a festék kb. 20 perc alatt, úgy hogy a papír alatt azért volt víz.

Ezeket a papírokat úgy rendeltem ebay-en.
Van egy ilyen itatóspapírszerű papírlap amit 2-4-be hajtok. (Sokan ez helyett blisteres szivacsot, vagy valamilyen jó nedvességtartó papírt használnak [tulajdonképpen ennek a minősége nem olyan fontos]).
És van egy ugynevezett membránpapír, ami leginkább a pausz vagy zsírpapíra hasonlit. (Nos utóbbiakat használtam mindkettőt, és közelébe sem érhetnek ennek a rendelt papírnak [nem ázik szét, nem bolyhosodik, és nagyon jól terül rajta a festék]).
Ezeket aztán beleteszem egy, lapos fenekű üveg tálkába úgy, hogy az itatóspapírt jól eláztatom, és legyen annyi víz a tálban, hogy el ne lepje a papírt, de álljon a tálban. Értelemszerüen alúlra az itatóst, majd erre simítom rá a membrán papírt.
20-25 foknál akár egy napig is használható marad rajta a festék.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2007.07.23. 14:13:08

40 fokban, plusz lámpával festeni és még filmezni is... ez már önmagában elismerést érdemel :)

M5X (Norbi) 2007.07.23. 15:41:17

jaja, tap, jo volt nezni mindkettotok videoit.
erdekes latni, hogy mit csainaltok maskepp, es hogy hol hasonlit a technikatok.
süti beállítások módosítása