2008.04.07. 10:14| Szerző: St4rk
Kicsit megkésve, de ismét jelentkezem, ezúttal a márciusi eseményekkel.

Sajnos a betegeskedés, amit a februári bejegyzésemben említettem, egészen március végéig nem lett sokkal jobb, sőt, időnként még a család más tagjai is csatlakoztak, ami nem tett jót a hobbiaktivitásoknak. Ennélfogva nagyon sokat nem is haladtam, azt sem sikerült egészen úgy megvalósítani, ahogy szerettem volna. Két további zombi jött össze végül, de a festés a szokásostól eltérően néhány nagyobb helyett, sok kicsi időszeletben történt. Egyetlen alkalom sem volt hosszabb 1 óránál és volt, hogy egyszerre mindössze 10 percet sikerült festenem. Ez inkább csak azért kellemetlen, mert észrevétlenül kapkodásra késztet, ami sajnos egy kellemetlen keződhibát hozott ki belőlem. Az utolsó zombim festésekor, már a vége felé, az utolsó glaze-k felvitelét kezdtem meg egy alkalommal, miután leültem festeni. Nem tudom, hogy a rendelkezésre álló idő bizonytalansága vitt-e rá, vagy szimplán a lustaság, de nem cseréltem le a vizemet, még egész tiszának látszott. Arra már nem emlékeztem, hogy korábban metallic-kal festettem, így a felvitt glaze rétegek részben csillogósak lettek a vízben úszó fémpigmentektől. Ha elég közelről nézi az ember, úgy néz ki szegény, mintha egy diszkóba készülő tinilány lenne, aki becsillámozta a dekoltázsát, hogy jól villogjon a lézerben. Újrafesteni semmiképp nem akartam, így néhány további vékony réteggel próbáltam ellensúlyozni az effektet, ami valamennyit használt is, bár a végeredmény sötétebb lett és nem egészen olyan, amilyennek szántam.

Az első kettő zombinál is írogattam, hogy kb. hány perceket festettem egy-egy menetben rajtuk, az utolsónál viszont kezdet- és végidőpontokat is feljegyeztem. Itt van tehát a lista:

Zombi 2.
40, 45, 10, 60, 40, 20 =  ~ 3 óra 35 perc

Zombi 3.
14:40 - 15:25 = 45
8:40 - 9:10 = 30
18:10 - 18:25 = 15
22:43 - 23:18 = 35
11:00 - 11:20 = 20
7:58 - 8:10 = 12
14:30 - 15:20 = 50

Össz: ~ 3 óra 30 perc

A fotózás most egy fokkal jobban sikerült, mint legutóbb, kicsit több időt is szántam rá, összesen úgy másfél órát. Más beállításokkal próbálkoztam és az összes lámpámat felhasználtam. A képek még mindíg nem teljesen kielégítőek, de kétségkívül jobbak lettek. A figurák szerintem jobban néznek ki élőben, a fotók egyrészt nem 100% színhűek (például a piros élőben nem ilyen élénk, a talpak nem ilyen sötétek), másrészt felerősítenek hibákat (bár máshol elnyomnak, szóval ezt kiegyenlítettnek tekinthetjük :)).

Itt a kép, most ilyen thumbnail formában, mert elég nagy. Klikk:

És mind a hárman együtt:



Ami a színeket illeti, csak részben jegyeztem őket, így nem biztos, hogy 100%-os listát sikerül leírnom, de megpróbálom. Az első zombit már korábban leírtam, így csak a másik kettőről írok most.

A képen a baloldalihoz, akinek kilóg a feneke, a következő színeket használtam:
Szoknya: VMC Leather Brown, VMC Ivory, VMC Smoke, VGC Cayman Green
Bőr: VGC Dead Flesh, VGC Pale Flesh, VGC Gory Red, VGC Cayman Green, VMC Ivory
Fémek: VGC Gunmetal Metal, VGC Black Ink, VGC Silver, VMC Smoke

A pirosszoknyáshoz pedig ezeket:
Szoknya: VGC Black, GW Red Gore, GW Blood Red, VGC Fiery Orange, VMC Transparent Red
Bőr: VMC Medium Fleshtone, VGC Cayman Green, VGC Elf Flesh, VMC Ivory, VGC Gory Red
Fémek: VGC Brassy Brass, VGC Polished Gold, VMC Smoke, VGC Silver, VGC Black Ink

A talpakat mind ugyanúgy próbáltam csinálni, ahogy az egyes zombi esetében is csináltam. A pirosszoknyásé kicsit erősebben lett highlightolva, de ez is tetszik a legjobban. Egy darabig mérlegeltem a lehetőséget, hogy műfűvel még megszórjam foltokban a talpakat. A lógókardos talpán egy pici foltban meg is próbltam, de nem néz ki jól, így inkább hagytam. Amit már rászórtam még nem kapartam le, de még sor kerül rá.

Röviden ennyi. Ha valamivel kapcsolatban kérdés merül fel, kérdezzetek nyugodtan.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.04.10. 18:11:18

Lecseréltem a képet egy jobbra.

Zotyo 2008.09.19. 00:43:54

Te, nagyon vicces az utolsó figura, mintha t.kön rúgták volna. :lol: