2008.03.03. 07:09| Szerző: En3r6y52
A tavalyi GG-n nyertem egy a címben szereplő készletet. Azon gondolkodva, hogy mit is kezdhetnék vele, arra jutottam, ha másra nem is lesz jó, írok róla egy kis saját véleményt. Teszem ezt a teljesség igénye nélkül, ugyanis pár szín kipróbálása után nem folytattam a tesztelést :).
A doboz ára 4.5K magyar forint körül mozog. Ezért kapunk benne egy ecsetet, 6 féle színt, és 10 night gobbót, valamint egy ezeket tartó kis műanyag formát.
Ez utóbbi műanyag tálcát tartom a doboz legértékesebb részének, holott ez csak egy csomagolási melléktermék :), amit azért úgy alakítottak ki, hogy ne a szemétben végezze a doboz kibontása után.
A kis tálcán a festékek és az ecset rögzítése mellett, kialakítottak egy kisebb lapos mélyedést, ami nagyon jól használható wet patette edénynek, valamint van még ha jól emlékszek hat darab kis festékkeverő mélyedés is. Akik hasonlót használnak festék keverésére (én nem) azoknak jól jöhet, hogy egyben van minden. A tálca anyaga elég merev ahhoz, hogy használható legyen.

Ezzel a részével a terméknek el is érkeztünk azon részek végére, amiért érdemes lenne megvenni a dobozt. Bár talán mégsem, mert a festékek között a fémszín még használható darabnak tünik. Ha már a festékeknél tartunk, ezekről is néhány szó. Nem próbáltam ki mindet, de ennyiből is le tudtam vonni a következtetéseket. Sejtésem szerint ezek a festékek nem ugyan azok amiket a GW a nagyobb tégelyeiben árul. Más illata van, és a festett végeredmény is teljesen más.
Először simán próbáltam festeni a tégelyből, kicsit hígítva a festéket. Túl fényes lett a felület. Gondoltam magamban, talán fel kellene keverni, mert így lehet, hogy csak a hígító anyagot kenegetem bőszen a figurára. Nos tényleg volt is valami sűrű trutyi leülve a tégely aljára, amit jól össze is kevertem a híg résszel. A meglepetés akkor ért amikor ezzel folytatva a festést, ugyan olyan fényesre száradt a felület! Ezt a tulajdonságot a többi kipróbált szín is hozta.
Véleményem az, hogy egy ilyen fényesre száradó festék, nem pont arra jó, hogy a kezdők beszerezzék a festékekről az első tapasztalatokat. A fényes festéknél nagyon nehéz megállapítani a különböző részletek határait. Valamint, bár valószínű kezdőnél ez még nem számít annyira, de higított festéknél ilyen fényes felületen nem igazán lehet rendesen árnyékolni, highlightolni sem. A fényes felületen nem tapad meg úgy a festék, sokszor olyan érzése van a festőnek, hogy zsíros a felület. Minden szempontból rosszabbnak tartom kezdésre a fényes festéket, mint a mattot.
Nem tudom, hogy ez a fényesre száradás csak egyedi eset volt e, de nem hiszem.

Az ecset. Nem tudom, hogy most ez az ecset, és az ilyen minőségűek, kimondottan ezekbe a kezdő készletekbe készülnek e, és, hogy a többi ecsete a GW-nek ezeknél jobb minőségű e, de ez siralmas. Bár ennyi festés után igazából csak az ecset szőréről tudok véleményt mondani, arról, hogy milyen tartós, csak elképzeléseim vannak (ilyen minőség mellett), de ez az ecset szintén egy olyan valami, ami igazán elveheti a kedvét egy kezdőnek a festéstől. A szőrszálak vastagok és kemények. Olyan érzésem volt vele, erős túlzással, mintha egy fogkefével akarnám festeni a figurát. A hegye nem állt össze, így szinte csak alapozásra és festékkeverésre használható. Ennél az ecsetnél sokkal jobbat lehet venni bármelyik művészellátóban 600Ft körüli áron.

A figurákról nem írtam még, de azt hiszem róluk nem is nagyon kell. Valószínű senki nem azért fog ilyen dobozt venni, hogy legyen +10 gobbója. Gyakorlásra pedig nem hiszem, hogy a műanyag figura a legjobb vétel, amit egy elrontott festés után, igen macerás megszabadítani a rádolgozott anyagtól.

Összegzésképen én azt mondom, ha valaki valami hasonló megoldásban szeretne elsőre nekiugrani a festésnek, az inkább vegye meg külön a dolgokat.
6db festék 6x600-700Ft, egy jobb ecset szintén 600Ft, valamint egy bármilyen használtan vett, vagy akár kért, fém figura szintén párszáz, maximum 1000Ft. Ez így talán egy ezressel drágább, de sokkal használhatóbb kombó.
A festékek, legyen az akár Citadel, akár Vallejo (nálunk ezek az elterjedtek), mindenképpen jobb minőségüek ezeknél a kis tégelyeknél. Arról nem is beszélve, hogy kb. 3x több festék is van bennük, ami kezdőknél szintén nem egy utolsó szempont. Egy kezdő ugyanis igen pazarlóan bánik a festékkel (saját tapasztalat). Egy művészellátós ecset összehasonlíthatatlanul jobb minőség. Nem tudom most milyen fajtákat lehet kapni, de van/volt a Rotmardernek olyan nyestszőr ecsete amiből egy 1-est vagy 0-ást megvéve, sokkal jobb festési tapasztalatokat szerezhet egy kezdő. A fém figurákat pedig azért ajánlom, mert rontott festés után, csak bele kell őket dobni egy befőttesüvegbe, amiben nitró van, és 1-2 órán belül nem lesz rajta egy deka festék sem, azaz lehet kezdeni előről a gyakorlást.
Címkék: kezdő festés gw  |   | 3 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

UBorka · http://blog.ubipage.hu 2008.03.04. 00:26:49

GW-s ecseteket én is kipróbáltam - igaz évekkel ezelőtt. Semmi jót nem tudtam róluk elmondani. Sajnos a minőségénél már csak az áruk volt borzalmasabb. A "sarki" művészellátóban 3 primitív ecsetet vettem 1 árából, és ezek is évekig húzták...

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.03.07. 10:12:19

Nekem egyetlen ecsettípus jött be a GW-től, a Drybrush széria. Ezeket elég jól lehet használni arra, amire kitalálták őket. Igaz, ilyet se vettem már elég régen.
Csatlakozom én is: mindenképp érdemesebb egy művészellátóban körülnézni, jó ecseteket lehet találni.

Zotyo 2008.09.19. 00:41:09

Nekem bejönnek az új GW ecsetek. A régiek műanyagból voltak, melyek hegye pár használat után elkunkorodott, ergo használhatatlan lett. Az újak már valódi szőrből vannak, és rendszeres használat során sem tapasztaltam semmi problémát. Igaz, nem a Starter Brusht használom.
A kezdő készletben lévő festékek nekem nem lettek fényesek, viszont nagyon csekély a tartalmuk. Tényleg jobban megéri, ha rendes tégelyeket vesz az ember. További probléma a tégelyekkel, hogy hibás a konstrukciójuk, a hajtásnál rés van, ahol felrázás során kifolyik a festék. Gagyi.
Nagyon-nagyon melegen tanácsolom, hogy ilyet senki se vegyen, se ajándékba, se magának, mert sem anyagilag, sem minőségben nem éri meg.
süti beállítások módosítása