2007.07.05. 13:31| Szerző: En3r6y52

Alapozás...

A mai munkám nem éppen szerencsésen kezdődött a farkassal. Kifúrtam a két talpát, hogy megcsapoljam, melynél  meg tudom majd fogni festés közben.
Fúrás közben annyira szoríthattam, hogy meglazult a derekánál lévő ragasztás. Fura, mert az epoxy elég jól szokott tartani. Lehet, hogy kevés került a ragasztandó felületekre, vagy a két komponens keverési aránya nem volt megfelelő.  De most már ez mindegy is, mert szét kellett szednem és újra megragasztani. Most egy kicsit több epoxyt tettem a két fél közé, így itt is, mint korábban a csukló ragasztásánál, az epoxy kitöltötte a rést, ezáltal nem kellett utána már puttyznom.
Miután, mind a derekánál, mind a talpánál megkötött a ragasztó, mosószerrel jól átmostam a figurát. Megvártam míg megszárad majd nekiálltam alapozni.
Ahoz képest, hogy a sprayben már alig volt és elég jól köpködte a festéket, sikerült egész türhetően lefújnom.
Az alapozás után átnéztem a figurát, és sajnos találtam két lyukat is, amit eddig nem vettem észre. Az egyik a hóna alatt, míg a másik a csuklójánál van. Most jönne jól egy kis Vallejo féle folyékony putty, de ez hiányában majd valami más megoldással tüntetem el a lyukakat.
A sörény és a többi rés kitömésével meg vagyok elégedve, talán kicsit a jobb oldali pofaszőrök nem lettek az igaziak.

Nem igazán döntöttem még el, hogy milyen színeket használjak majd a figurához, ezért mindenféle ötletet szívesen fogadok.
 |   | 6 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorugrany 2007.07.06. 20:30:16

Kérdésem lenne: a "Vallejo féle folyékony putty" pontosan mi is?
Valamint milyen epoxyt használsz a ragasztásnál?

MAC 2007.07.06. 21:06:34

Szóval úgy általánosságban elmondható,hogy nagyon szépen festesz! Az én izlésemnek legalább is biztos. A másik meg ,hogy nagyon jók a képek.Asszem rendszeres látogatód leszek mert mindkét témában van mit fejlődnöm!

:-)

MAC

En3r6y52 · http://www.mini-world.hu 2007.07.06. 21:43:36

gorugrany: A folyékony puttyról MAXXxxx tudna mesélni, mert neki van. Ezt ugyan olyan tégelyben árulja a Vallejo mint a festékeit. Egy ilyen fogkrémszerű anyagot képzelj el, ami ha jól sejtem keményre szárad a levegőn.
Valami lengyel kétkomponensű epoxyt használok. Háztartási boltban vettem ChemiStix System a gyártója, és Universal Epoxy Glue felírat van rajta. Ez utóbbi felírat változik néhány típuson, attól függ milyen fajta az epoxy. Van ami gyorsabban köt, van ami lassabban, és vannak különböző anyagokra valók is.

M5X (Norbi) · http://exalted.freeweb.hu 2007.07.09. 10:02:27

igen, VMC-nek van 1 ilyen tubusa.

vizzel higithato folyekony feher trutyi, ami szilard eleg eros muanyagga szarad, igazabol GS helyett is lehetne hasznalni, mivel az ereje megvan, es kis higitas utan befolyik a resbe eleg jol eltomve azt.

amire meg nagyon hasznos: tank aljan a koszolasra: 1 ilyen putty - 2 scorched brown - 1 static grass --> kemeny sarszeru bevonat, amibol kosszeruen fuszalak allnak ki. A legalabb dupla sotetbarna amiatt kell, mert nagyon kivilagositja (igy is a vegeredmeny szine vilagosabb barna, mint mondjuk a cobra leather)

gorugrany 2007.07.09. 20:40:01

Köszi! Na akkor már csak a nevét áruljátok el, hogy szerezhessek ilyet:)

En3r6y52 · http://www.mini-world.hu 2007.07.12. 06:49:39

gorugrany: Vallejo Model Color: Plastic Putty (400)
süti beállítások módosítása